Dr. Balogh László
Miskolc iskoláinak tehetséggondozó programjai
(Az 1999/2000. tanévben végzett mérések és konzultációk alapján.)
I.A tehetség fogalmáról vallott nézetek
A tehetségfejlesztés szempontjából fontos annak a tanulmányozása, hogy miként vélekednek a pedagógusok a tehetséges tanulók jellemzőiről. Ez nemcsak a fogalom ismeretének mélységét tükrözi, hanem azt is jelzi, hogy a gyakorlati fejlesztő munkában mely elemekre fordítanak különös hangsúlyt.
A pedagógusok a tehetségnek alábbi kiemelkedő tulajdonságait jelölték meg:
- átlagosnál nagyobb képesség a fejlődésre,
- fejlett kreativitás,
- problémaérzékenység,
- eredetiség.
Ezek a jellemzők fontos elemként szerepelnek a tehetség fogalmának korszerű értelmezésében, azonban elsősorban a képesség-összetevők oldalát képviselik. A tehetség fontos személyiség-összetevői ritkán fordultak elő a kérdőív szavazatai között, pedig ezek nélkül nem bontakozhat ki a tehetség, nem lehet magas szintű a teljesítmény. Mint például:
- magas feladatvállalási és teljesítési készség,
- mindent felülmúló tenniakarás,
- az átlagosnál nagyobb ellenállóképesség.
Az itt tapasztaltak összhangban vannak azzal az országos tendenciával, hogy az iskolai tehetségfejlesztésben elsősorban a képességek edzésére fordítanak gondot a pedagógusok, a személyiség-háttér formálása kevésbé kap kiemelt szerepet.
II.A tehetséges tanulók azonosításának eszközei az iskolai gyakorlatban
A tehetségfejlesztő programok igazán akkor érik el céljukat, ha azokba a valóban odavaló tanulók kerülnek be. Ezért van különös jelentősége a tehetség azonosításának. A gyakorlatban sokféle konkrét módszert alkalmaznak a pedagógusok, ezeket csoportokba sorolva kérdeztünk rá az azonosítás eszközeire. Nézzük, mit mutatnak az eredmények.
Két összefüggésben is rákérdeztünk a tehetségfejlesztő programokba való beválogatás eszközeire: közvetlenül is rákérdeztünk a tehetség kiválasztásának alkalmazott módszereire, illetve a konkrét programok felsorolásánál is kértük megjelölni a beválogatás módját. Az összesített eredményeket mindkét relációban tanulságos áttekinteni.
Alkalmazott módszerek iskolai összesítésben:
Összesen 33 iskola
- intelligencia: 5
- kreativitás: 18
- tanulóképesség: 24
- tanulási stratégiák: 1
- tantárgyteszt: 24
- énkép: 1
- információgyűjtés: 26
Az adatok mutatják, hogy összességében sokszínű az alkalmazott módszerek tárháza, hiszen minden főbb típus előfordul a megkérdezett iskolák gyakorlatában, azonban a gyakoriságban nagy eltérések mutatkoznak. Kedvező, hogy sok helyen alkalmaznak széleskörű információgyűjtést, tanulóképesség - vizsgálatot, valamint tantárgyteszteket. Probléma viszont, hogy sok iskolában a kreativitásvizsgálat nincs napirenden, a tanulási stratégiák és az énkép vizsgálat pedig fehér hollóként fordulnak csak elő. A korszerű tehetségértelmezésben és -fejlesztésben ezen összetevők is kiemelkedő szerepet játszanak. Minden bizonnyal az jelentheti a legfőbb akadályt, hogy a pedagógusok nem rendelkeznek megfelelő pszichológiai háttérismerettel és eszköztárral e módszerek alkalmazásához.
A konkrét programoknál alkalmazott beválogatási módszerek:
Összesen 85 program
- tanulmányi eredmények: 37
- tudásszintmérés: 41
- képességszint: 48
- pszichológiai módszerek: 4
- többnyire komplex azonosítás
/23 programnál csak 1 módszer!/
Itt más csoportosításban jelöltük meg a tehetségazonosítás eszközeit, de ezekből az eredményekből is levonhatók értékes következtetések. A legfőbb érték, hogy a programok több mint kétharmadánál nemcsak egyféle módszert alkalmaznak a beválogatáshoz, a komplexitás feltétele a korrektségnek. Az is pozitívum, hogy a leggyakrabban a képességszint mérése a beválogatás alapja. A másik oldalon viszont negatívum, hogy igen sokszor a tanulmányi eredmény, illetve a tudásszintmérés a programba való bekerülés kritériuma. Közismert, hogy ezek nagymértékben iskola-, illetve tanárfüggők. Probléma az is, hogy kevés programnál alkalmaznak speciális pszichológiai módszert. Ez utóbbinak valószínűsíthető okát fentebb jeleztem.
Első rész: Miskolc iskoláinak tehetséggondozó programjai
Második rész: Tanórai tehetségfejlesztő programok