A Pedagógiai gyakorlat igazolja a tehetség időben történő felismerésének fontosságát. Vizsgálatok bizonyítják, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek tehetségét a pedagógusok időben felismerik, a személyiségfejlődés a tanári követelmények függvényében alakul, iskolai teljesítményük eredményessége nő, azokhoz képest, akiket átlagosnak minősítenek. (Ranscburg, 1986.) Ebben a tanulmányban a tehetséges tanulók felismerésének és iskolai fejlesztésének néhány aspektusát kívánom felvázolni - a teljesség igénye nélkül - mintegy lehetőségeket felvillantva a gyakorlati pedagógiai munka számára.

Áttekintve a pedagógiai-pszichológiai szakirodalmat a tehetség fogalmának vonásorientált, kognitív, teljesítményorientált és pszichoszociális meghatározásaival találkozhatunk a leggyakrabban. A széles választékból hármat emelünk ki.

Az iskolai tehetségfejlesztő programok tervezéséhez annak az ismerete is szükséges, hogy milyen területen kívánjuk a gyermekeket kiemelten fejleszteni. Ebből a szempontból jól alkalmazható a következő értelmezés: Tehetségesnek tekinthetők azok a tanulók, akik egy vagy több részképességük alapján kiemelkedő teljesítményre képesek. (Ranschburg, 1989.) Itt a részképességek adják meg azokat a területeket, ahol - elsősorban tantárgycentrikusan - a tehetségfejlesztő foglalkozásokat szervezni lehet.
Ez a meghatározás a minőség alapján differenciál. Hátránya, hogy kvantitatív összehasonlításra nehezen ad lehetőséget, hiszen pl.: egy tantárgyi tudásstruktúrát mérő normaorientált mérőeszköz eredménye kémiából és idegen nyelvből nehezen összehasonlítható dimenzió a tehetség természetének vonatkozásában.

A tehetség személyiségstruktúrában történő értelmezése jelenik meg már 1918-ban Révész Gézánál. Ő a tehetségre irányuló hajlamok három összetevőjét említi: az intelligenciát, az intuíciót vagy spontaneitást és a gyermek magatartását. Ez utóbbi azt jelenti, hogy hogyan választja ki a tanuló a neki megfelelő tevékenységet, milyen mohósággal kötelezi el magát a feladatban, milyen a kitartása és az érdeklődése. (Herskovits, 1998.)
Ez a meghatározás a tehetséget a személyiségstruktúrában értelmezi: a képességek (intelligencia) mellett megjelennek az irányultság jellemzői (érdeklődés) valamint az akarati tulajdonságok is (kitartás, döntési képesség). Fontos összetevő lehet a tehetség kibontakozásában az intuíció is, melynek forrása a pszichikum tudattalan tartománya.

A vonásorientált értelmezések közül Joseph Renzulli három gyűrűs elmélete terjedt el széles körben, az utóbbi évtizedben. Az alkotó emberekkel kapcsolatos kutatások arra utalnak, hogy nem egyetlen vonás vagy jellegzetesség határozza meg a tehetséget, hanem három tényező együttes jelenlétének, interakciójának eredményekét jelenik meg ez a komplex tulajdonság. Elméletében a három összetevő: az átlag feletti intelligencia, a kreativitás és a feladat iránti elkötelezettség. (Renzulli, 1998.) Kiemeljük, hogy ez az elképzelés abban tér el számos tehetségdiagnózistól, hogy nem túlozza el a képességek szerepét, hanem azt is egy összetevőnek tekinti a másik két lényeges személyiségtulajdonság mellett.